2013. április 18., csütörtök

Két generáció szellemi összekapcsolása

Két generáció szellemi összekapcsolása 
Isten rejtett módon már ezen munkálkodik


Országh György

...Ez egy olyan mestermű - az atyák és a fiak szívének újra összekapcsolása - amihez speciális szolgálatot rendelt Isten: Illés szolgálatát. Nem véletlen, hogy Jézus földi szolgálata előtt is Illés szellemével és erejével kellett Keresztelő Jánosnak szolgálnia. Ott is két generáció kapcsolódott össze, ami több szinten is kibontakozott utána...

Isten egy rejtett munkát végez napjainkban: az atyák szívét a fiakhoz fordítja, és a fiak szívét az atyákhoz.

Neki az a célja, hogy ne átokkal verje meg a földet, hanem áldással árassza el. Ehhez elkerülhetetlen, hogy az első, vagy hamarabbi generáció szíve nyitott legyen az újonnan felemelkedő generáció felé, és igyekezzen segíteni a felnövekedésüket, és támogatni az elhívásuk betöltését. Ugyanúgy, az új generációnak is felelőssége, hogy tisztelje az atyákat - akik már előttük munkálkodtak Isten országáért.

Habár sok konfliktus és fájdalom, egyet nem értés nehezítette eddig ezt az Istentől való folyamatot. Azért kell, hogy Ő végezze ezt, mert magunktól képtelenek vagyunk rá.

Ez egy olyan mestermű - az atyák és a fiak szívének újra összekapcsolása - amihez speciális szolgálatot rendelt Isten: Illés szolgálatát. ("Nézzétek! Elküldöm hozzátok Illést, a prófétát, mielőtt az Örökkévaló nagy és félelmetes napja elérkezik. Illés az apák szívét majd a fiaik felé fordítja, a fiúk szívét pedig apjuk felé, hogy ne kelljen teljesen elpusztítanom a földet.” Mal 4:5-6 EFO) Nem véletlen, hogy Jézus földi szolgálata előtt is Illés szellemével és erejével kellett Keresztelő Jánosnak szolgálnia. Ott is az volt az Úr szándéka, hogy két generáció összekapcsolódjon, ami több szinten is kibontakozott utána. Jézus nem azért jött, hogy semmibe vegye a törvényt és a prófétákat, hanem azért, hogy betöltse. Igaz, nem úgy tette, ahogyan a törvényt tisztelő és a próféták szavaiban hívő zsidók addig képzelték. Habár sokan ellene is álltak, és ezért nem tudtak részesei lenni annak, amit az Úr akkorra készített, olyanok is voltak, akik örömmel fogadták Istennek ezt a munkáját.

Nem feltétlenül úgy fog történni
A két generáció összekapcsolása nem feltétlenül úgy fog történni, ahogy az "öregek" képzelték. Amikor az Úr a jövőre vonatkozó ígéreteket ad, akkor egyes részei szimbolikus prófétai üzenetként jelennek meg, mivel nem vagyunk alkalmasak arra, hogy mindent felfogjunk. Csak amikor bekövetkezik, akkor fogjuk látni azt, hogy Isten hogyan képzelte el a beteljesedést. Jézus megvilágította a tanítványainak, hogy sok mondanivalója volt még számukra, de akkor még nem tudták volna elhordozni. Isten királyságára vonatkozó tanításait is csak a feltámadása után mondhatta el, amikor negyven napig megjelent nekik. De még ezek után is volt részük meglepetésekben bőségesen - gondoljunk csak a pogányok megtérésére, és az azzal kapcsolatos megdöbbentő eseményekre, felkavaró helyzetekre. Újabb és újabb kijelentésekre volt szükség ahhoz, hogy az Úr apostolai ne az akadályozói legyenek az Úr aktuális munkájának, hanem a támogatói.

Mindazáltal nem az általuk kapott kijelentések határozták meg, mit szabad tenni az újaknak. Antiókhiában a legtermészetesebb módon hirdették az evangéliumot a pogányoknak is az üldözés elől odáig menekült hívők - és az Úr keze velük volt. Nem kértek engedélyt a jeruzsálemi apostoloktól és vénektől, sőt a "meglátásukat" sem kérdezték meg. Csak hirdették, és az Úr cselekedett.

Ez persze nem támasztja alá azt, hogy a fiatalabbaknak mindent a saját fejükre hallgatva kell tenniük. Jó dolog tanácsot kérni, viszont az Úr tüzét nem szabad megoltani azzal, hogy kivárjuk, hogy az előttünk levő generáció is rájöjjön, hogy az Úr már rég továbblépett a saját kereteiken. Mi hát a jó hozzáállás? A válasz a szív helyes viszonyulásában keresendő.

Az Úr által kialakított kapcsolatok
Amikor az Úr a szíveket fordítja egymáshoz, akkor nem félelem által meghatározott kapcsolatokat alakít ki. Azok a kapcsolatok, amikre Krisztus vágyik, a felépülést szolgálják (lásd Efézus 4, a kapcsok és kötelek szerepéről). Azt is egyértelműen tudjuk a Szentírásból, mi az, ami ezt a felépülés garantálja:

"Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít." (1 Kor 8:1)

Az eddigi tapasztalatok, amit az első generáció átélt, csak akkor lesznek hasznosak a fiatalabbaknak, ha egyértelműen szeretetben adják át. A szeretetet nem lehet nem felismerni. Ha pedig hiányzik a szeretet, akkor fölösleges bizonygatni, hogy márpedig ott van az. Itt csúszott el sokszor a tapasztaltabbak szolgálata azok felé, akik az elhívásuk betöltésére készültek. A felfuvalkodottság úgy bűzlik, mint egy hosszú vándorútról érkezett ember levetett cipője, vagy zoknija.

Ezeknek az embereknek egy egyszerű lábmosásra van szükségük, ami azt jelenti, hogy jól teszik, ha elfogadják mások korrigálását. "Ha nem moslak meg, nincs közöd hozzám." Ez a lábmosás sem egy arrogáns rendreutasítás, hanem ahogy Jézus tette: felsőruháját levéve, a lábukhoz lehajolva mosta le róluk az utca porát és szagát, ami a házban ülőket mindaddig zavarja, amíg ez nincs rendbe hozva. Te talán nem veszed észre, mert hozzászoktál a saját szagodhoz, de hidd el: mások csak a tisztelet miatt nem szaladtak még ki onnan, ahol vagy. De egy idő után ők sem fogják bírni.

Ha pedig már átélted, hogy elszaladtak tőled, és esetleg ők sem szeretettel fejezték ki ellenérzéseiket vagy ellenvéleményüket: itt az idő könyörögni, hogy Illés szolgálata megismétlődjön... Fordítsa vissza az Úr a szíveinket egymáshoz, mert Ő jön, és az alapján fog cselekedni, amit lát. Nem átokkal akarja megverni a földet, hanem áldást akar árasztani rá. Ez ott történik meg, ahol egységben lakoznak az atyafiak.

A "véneknek" is van szerepük
Visszatérve a "vének" szerepéhez, azzal kell pontosítanom magamat, hogy a Jeruzsálemben levő apostolok és vének volt, amiben instrukciókat adtak az utánuk következőknek. A Mózes törvényével riogatók szolgálatára reagálva Pál és Barnabás Jeruzsálembe mentek, hogy ott kapjanak egyértelmű véleménynyilvánítást: szerették volna tudni, hogy ezzel Péterék is egyetértenek, vagy nem. Nem értettek egyet, sőt egyértelműen elhatárolódtak a téves szolgálat és az evangélium igazságától eltérő látás képviselőitől. Ezzel együtt röviden leírták, mitől tartózkodjanak a pogányok közül megtértek.

Jakab egy prófécia beteljesedésével magyarázta a pogányok megtérését, amit a Szent Szellem világított meg ott számukra. Nagyon jó látni azt a lelkületet, amit Péter és Jakab apostolok tanúsítottak azok felé, akik számukra szokatlan módon élték meg Isten királyságát:

"És semmi különbséget sem tett köztünk és azok között, mert a hit által tisztította meg azoknak szívét. Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?" (Péter szavai, ApCsel 15:9-10)
...
"És ezzel egyeznek a próféták mondásai, amint meg van írva: Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt: Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, akik az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja az Úr, aki mindezeket megcselekszi. Tudja az Isten öröktől fogva minden Ő cselekedeteit. Azokáért én azt mondom, hogy nem kell háborgatni azokat, kik a pogányok közül térnek meg az Istenhez..." (Jakab szavai, v.15-19)

Egyrészt Péter szavait szeretném kiemelni: nem látott különbséget maguk között és az újak között, akik közel sem olyan formában élték meg a hitet, mint ők. Másrészt pedig az volt a célja, hogy ne tegyenek rájuk fölösleges igát, fölösleges elvárásokat. Az ilyen elvárások sokszor olyanok, amit az "öregek" hiába szeretnek képviselni, sokszor nekik maguknak is csak harcot, terhet, nyűgöt jelent. Még ha vannak is "eminens" keresztények egy-egy jónak tűnő szokás megtartásában, mások titokban csak a kárhoztatást gyűjtik magukban, a mérce hiányos teljesítése miatt, és az "eminensek" iránti ellenszenvet. (És bőven van lehetőségük megedződni a megbocsátás terén...) Semmi szükség erre, mert ezzel csak azt érjük el, hogy Isten gyermekei már jó hamar "megfáradtak és megterheltek" lesznek.

Itt vannak Jakab példamutató szavai is: Isten mindig is jól tudta, hogy Ő mit csinál... (parafrázis tőlem). Tehát Isten keze munkáját akarta meglátni, és észre is vette, ezért azonnal elismerte Isten hatáskörét, és nem vette ki onnan ezeket az embereket és eseményeket. Amit mégis megüzent az új embereknek, azt a célt szolgálta, hogy feltérképezze azokat a szellemi pontokat, amelyek az ottani hívőknek a legnagyobb veszélyt jelentik az újonnan kapott királysági életükre nézve. (A vérevés, a bálványáldozatok és paráznaságok az ilyen pogány városok jellegzetességei voltak, amelyek az ellenség erődítményeibe és fogságába vezető csapdákat jelentették.)

Pál összekötő szerepe
Csak hogy tovább fokozzam az egymás iránti tiszteletet: Pál, akit a két generációt összekötő szolgálónak látok, ellenvetés nélkül fogadta mindezeket a szeretetben kapott apostoli rendeleteket, és továbbította a gyülekezetnek. Mindazáltal, amikor később már ő maga is apostolként szolgált a korinthusi hívők felé, egy kifinomultabb magyarázatot adott azok elé a hívők elé: a bálvány semmi és a bálványáldozat is semmi - viszont ha valaki, akinek erőtlen a lelkiismerete, felhívja erre a figyelmet (hogy ez "bálványáldozati hús"), akkor annak az embernek az érdekében tartózkodnak annak megevésétől a hívők, hogy ne botránkoztassák meg, és ne essen csapdába az erőtlen lelkiismerete miatt. (lásd: 1 Kor 8 és 10 fejezetek.) A motiváció: a szeretet. Szeretettel törődött az antiókhiai hívőkkel, amikor Jeruzsálembe ment megvédeni az evangélium tisztaságát. Szeretettel fogadta az apostolok instrukcióját, és adta tovább a hívőknek. Egyébként a később Korinthusban indult gyülekezet sokkal inkább a Pál által kapott bővebb kijelentésekre épült, így náluk egy bizonyos fokú érettségre jutás után természetes volt, hogy részben másként tanított erről a témáról - míg az antiókhiai helyzetben az akkori egyszerűbb üzenet volt a legjobb megoldás az elsősegélynyújtásra.

Felismerni a korlátainkat
Nem tudom kihagyni azt a történetet, amikor viszont maga Péter sem volt a helyzet magaslatán, és a galáciai hívőknek jó kis fejtörést okozhatott képmutató viselkedésével, amikor Jakabtól megérkeztek az emberek. Elkülönült a pogányoktól - egy törvényi elvárás teljesítését imitálva. Ugyanis előtte még együtt evett a pogányokkal. Ezek szerint Jakab sem jutott el minden megvilágosodásra ezzel az egész témával kapcsolatban, ha maga Péter is tartott egy lehetséges konfliktustól Jakab embereivel találkozva. (Gal 2:11kk) Azt olvassuk itt, hogy Pál kénytelen volt a nyilvánosság előtt leleplezni ennek a magatartásnak a hamisságát, a pogányokból lett hívők érdekében. Ez is egy speciális része volt Pál összekötő szerepének: ahol nem építő módon alakult volna a kapcsolat a két generáció között, ott nem hagyta szó nélkül, hanem bátran cselekedett, hogy Isten terve és munkája ne szenvedjen kárt. Lehet, hogy Péternek ez akkor és ott fájdalmas volt, de hosszú távon Krisztus testének az épülésére szolgált.

De vajon elvárható volt Pétertől vagy Jakabtól, hogy ebben mindent világosan lássanak? Pál azt írja a Galata levélben (Gal 2:7-9), hogy Péterékre a körülmetéltek (zsidóság) felé való szolgálat volt rábízva, ő maga pedig a körülmetéletlen nemzetek apostola volt. Talán ebben a helyzetben Péter túllépte a küldetése határát, és fölösleges volt azon a helyen vendégeskednie, ahol Pál szolgált a pogány galáciabeliek között. Persze az sem elképzelhetetlen, hogy a zsidók és nem zsidók közötti jó kapcsolat ápolása volt Péter szívén, hogy Krisztus teste ilyen módon is épüljön, de az biztos, hogy ő maga nem volt kellőképpen felkészülve erre. Nagy tanulság.

Ha néhány ránk vonatkozó tanulságot akarunk levonni mindezekből, az egyik az, hogy sem az első generációnak, sem a második generációnak nem szabad túllépnie a küldetése határát. Soha nem vezet jóra, ha azt gondoljuk magunkról, hogy mi tudjuk igazán a dolgokat. Ha az ifjabbak gondolják ezt, általában lenézik az idősebbeket, hogy azok már úgyis le vannak maradva. De ez nem igaz, mert ott vannak az Istentől kapott ígéreteik, amikkel valószínűleg még tovább is látnak, mint a fiatalok. A másik oldalról pedig, ha az idősebbek gondolják azt, hogy ők mindent jobban tudnak, akkor figyelembe kell venniük, hogy semmit sem tudnak elég jól - különben Isten nem támasztott volna következő generációt, hanem egyedül általuk megoldott volna mindent...

Egymásra vannak utalva. Itt kezdődik az atyák és a fiak szívének egymáshoz fordulása, hogy ezt elismerjük mindannyian.

A teljes cél eléréséhez a teljes képet kell látni
Vajon ez azt jelenti, hogy addig el sem kezdhet munkálkodni az új generáció, míg az öregekkel nem vergődnek zöld ágra? Szó sincs erről. A virágnak nem lehet megtiltani, hogy nyíljon, viszont a teljes kertet nem fogjuk csupán az új hajtásokból látni. Isten ültetett egy kertet. Ha meg akarjuk győzni a hitetlen embereket, hogy Jézus az Istentől küldött Messiás, akkor láthatóan és hitelesen szeretnünk kell egymást (lásd: Ján 17:20-26). Ez az egymástól legjobban különböző nemzedékek között lesz a legnyilvánvalóbb. És ennek a hiánya is ezen a területen a legszembetűnőbb.

Ezt a fő területet célozza meg Isten, amikor Illés szolgálatát teszi fontossá. Nem kis kihívás elé állít, hanem nagy kihívás elé - mert a tét is nagy. Vagy azzá lesz Krisztus egész teste, amire rendeltetett, hogy egyetlen testként képviselje a Fej, Krisztus akaratát és személyét, vagy pedig kudarcot vall ebben, és nem mutatja be hitelesen Krisztust. Ezt az állapotot egyre kevésbé fogja eltűrni az Úr, és ezért helyezi átok alá azt a "földet", ahol ez nem történik meg - mert Ő megérdemli, hogy hitelesen mutassák be őt, és ezáltal Hozzá találjanak azok az emberek, akikért Ő meghalt, a vérét adta. Nem akarja hogy hiába legyen a szenvedése ezekért az emberekért. Lehet, hogy a szorgalmas, odaszánt munkálkodásunkkal, és a legújabban kapott látásunk megvalósításával el tudunk érni valahány embert; de annyit, amennyit az Úr szeretne, csak az Ő teljes látása szerint fogunk tudni. Márpedig részleges az ismeretünk és részleges a prófétálásunk. Még mindig egymásra vagyunk utalva, hogy ha az egész várost, az egész országot, stb. el akarjuk érni. Ha az Úr vágyaiért ég a szívünk, ennél alább nem adhatjuk.

Lehet, hogy Miskolcon még távolnak tűnik egy ilyen közeledés. (Lehet, hogy máshol is.) Ráadásul az egység kifejezésére történő szervezeti szintű próbálkozások sem hozták el a várt gyümölcsöt. Nem is fogják addig, amíg nem értjük meg, hogyan működik. A szívben kezdődik mindez. Ha az atyák tényleg komolyan veszik a fiakat, a fiatalokat, és megengedik nekik, hogy a saját meglátásaik szerint tevékenykedjenek, sőt elismerik Isten munkálkodásaként (amit Isten mindig is jól tudott...), a fiatalok pedig nyitottan hallgatják az előttük járó generáció szívből jövő jó tanácsait, örömmel véve a prófétikus meglátásokat, ígéretek, amit még azok kaptak; nem beszélve az egymás iránti kölcsönös tiszteletről, szívből jövő, képmutatástól mentes szeretetről, akkor valami igazán nagy kezdetnek lehetünk majd a szemtanúi. A falak úgy fognak leomlani a láthatatlanban, hogy annak komoly külső megnyilvánulásai lesznek. Olyan áldások szabadulnak majd fel, amire régóta vártak az öregek, de bizonyos falak, szemléletbeli akadályok, visszatartottak. A hitetlenek pedig elkezdik meglátni, megérezni azt a valódi egybetartozást, nem elsősorban mint szervezeti egységet, hanem azt az utánozhatatlan szeretetet, amit csak Isten adhat, és elkezdenek vonzódni ahhoz az Istenhez, akit meglátnak a szellemi szemeikkel. Ennek az újonnan felálló testnek, amelyben végre nincsenek elvágva egymástól a testrészek, hanem egészségesen szolgálják ki egymást, és így hitelesen mutatja be Krisztust, a dicsősége a legnagyobb sötétséget is áttöri majd. Ez a cél.

Krisztus testét hívja Ézsaiás által a prófétai szó:

Kelj fel és tündökölj, hiszen elérkezett világosságod, és az Örökkévaló dicsősége rád ragyogott!

Nézd, bár a földet sötétség borítja, és a népeken sűrű homály terpeszkedik, de rajtad felragyog az Örökkévaló világossága, és dicsősége benned nyilvánvaló lesz.

Világosságodhoz nemzetek gyűlnek, királyaik eljönnek e hajnal fényéhez.

Nézz föl, és tekints körül! Lásd, mind hozzád jönnek, köréd gyülekeznek! Fiaid ezek, akik messziről jönnek, és leányaid, akiket dajkáik a karjukon hoznak! (Ézs 60:1-4 EFO)

Ha mindannyiukat látni akarjuk, hogy az Úrhoz jönnek, akkor össze kell kapcsolódnia a két nemzedéknek, szívben, szeretetben.

~¤~

2013. április 3., szerda

Az átmeneti időszakod hamarosan lejár

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2013. április 3.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Az átmeneti időszakod hamarosan lejár. Csupán néhány további felkészítő lépés kell, és a továbbhaladás pozíciójába kerülsz. Állj meg stabilan a Bennem való hitben és bizalomban, mondja az Úr, és nézz szembe a folyamat záró lépéseivel türelemmel, bizonyossággal és abban a biztos tudatban, hogy az Én akaratom valósul meg a te körülményeid között.

2 Timótheus 1:12 Amiért szenvedem is ezeket: de nem szégyenlem, mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok abban, hogy amit rám bízott, meg tudja őrizni ama napra.

2013. március 10., vasárnap

"Mitől jó a dicsőítés?" Látás az átmeneti időszakban

Szeretettel ajánlom a figyelmetekbe az Imádat Sátor blogon közzétett posztot, ami az átmeneti időszakra vonatkozó fontos látást és üzenetet is tartalmaz.

Ide kattintva megtalálható: Mitől jó a dicsőítés?

2013. január 8., kedd

A közösségi élmény


Házi közösségek:

Országh György
A KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNY

Amikor megtértem, abban a gyülekezetben a közösségi élet gyakorlatilag házi közösségként működött, tele szeretettel, Isten jelenlétével, közvetlenséggel, ajándékok szabad működésével, és olyan légkörrel, ami mindenkit aktivitásra szabadított fel és buzdított. A vezető odafigyelt, hogy Krisztusban növekedjünk, az esetleges félrecsúszások a szeretet légkörében voltak korrigálva. Emellett a helyi gyülekezet minden házicsoportja számára voltak tanításra szentelt közös alkalmak is (ezeket "nagyközinek" hívtuk, a rendszeres házi öszejöveteleket pedig, ahol a valódi közösségi élet folyt kis csoportokban, "kisközinek"). Valamint az országos gyülekezettel évente egy-két alkalommal voltak még nagyobb összejövetelek. Tele volt élettel és fejlődéssel ez a gyülekezet akkor. Élmény volt abba a közösségbe tartozni!

Később az innen indult missziós munka által létrejött gyülekezet kezdetben szintén egyfajta házi gyülekezeti formában indult, viszont már akkor az volt az elképzelés, hogy a közismert, istentisztelet-központú formát alakítjuk ki. Hamar kialakult ez is, de azért házicsoportok is működtek. Ezeknek változó volt a légköre. Jó dolgokat tapasztaltunk Istent keresve, de azokban a házicsoportokban, amelyekben az évek során részt vettem, már nem ugyanazt a virágzó fejlődést lehetett tapasztalni. Többféle hiba is hátráltatta ezt. Családok magánéleti problémáiban nem tudott kellő mértékben segíteni más tapasztalt testvér a gyülekezetből, és ez sokszor ráterhelődött az alkalom légkörére; a házicsoportra járás kötelezővé volt téve, és emiatt néhány fiatal görcsösen ült ott; egy másik társammal voltunk a vezetői ennek a házicsoportnak (ő is családi problémákkal küszködött ráadásul), és egyikünk sem tudta egészséges szemlélettel ellensúlyozni a szellemi felszabadultság hiányát, csak hosszan beszéltünk, amivel mindig egyikünk volt a középpontja az alkalomnak. A dicsőítés és imádkozás is ugyanígy telt, és mindez csak stabilizálta ezeket az állapotokat. Viszont volt egy-egy olyan alkalom is, amikor nagyon felszabadultan mentünk haza egy jó beszélgetés után. De ez inkább a ritkább kivétel volt.

Összességében a házicsoport a gyülekezeti élet alárendelt részének volt tekintve, ezért nem is volt kellő mértékű motivációnk arra, hogy ott egymás között, együtt Istent keresve, egymásnak segítve jussunk el a különböző természetű problémák megoldására, hanem az istentisztelet igehirdetésében, esetleg a pásztorral való lelkigondozó beszélgetésben bízva engedtük el a problémákat. Ha a pásztor esetleg már foglalkozott valamelyik testvérrel és problémával, azt nem igazán tudtuk ott a házicsoportban, ezért a problémakezelést nem is annyira a mi dolgunknak láttuk, így egyre kevésbé volt jellemző, hogy egymás terhét hordoztuk volna. Más házicsoportok más sajátos problémákat hordoztak, de mivel mindenhol a hétvégi szolgálathoz és a pásztor tanácsához kötődtek a fő elvárások, ezért nem tudtak már egészséges irányba tovább fejlődni. Későbbiekben már a házicsoportok a panaszok kiöntésének, megbeszélésének a helyévé váltak, volt ahol a gyülekezeti szintű szolgálatból való kiszorítás, aránytalanságok miatt, vagy a tekintélyben működő presbiteri vezetés hibái miatt. Így a gyülekezeti status quo elleni mozgolódás terjedésének a megakadályozása miatt úgy döntött a vezetőség, hogy megszünteti a házicsoportokat. Nem gondoltak bele, hogy a problémák megoldása nem a megszüntetés lett volna, hanem egy gyökeres változás a gyülekezeti élet és szemlélet terén.

Azért gondolom, hogy nem volt hasztalan mindezt leírni a saját gyülekezetemben tapasztaltakról, mert ahogy hallottam, más gyülekezetekben is egyeznek a tünetek. Még ha van is házicsoport rendszer, ahol az emberek szeretnek találkozni, beszélgetni, együtt imádkozni, ezek a közösséggyakorlások az "igazi" gyülekezeti élethez képest alárendelt szerepe van, és kevés lehetőségük van jó gyümölcsöt teremni, vagy akár éppen hogy rossz gyümölcsöket teremnek. Ennek az egyik szélsőséges, de sajnos gyülekezettől függetlenül általános példája az, amikor a házicsoport (illetve maga a házicsoport vezető) azt a szerepet kapja, hogy a pásztor aktuális látását ismételje, sulykolja az odajárók fejébe. Ez még az előbb írtaknál is károsabb eredményekkel tud járni. Valahol egy gyülekezetben azért zártak ki valakit az egyik házicsoportból, mert meg merte mondani, hoyg nem feltétlenül ért egyet mindennel abból, amit a pásztor képvisel. Azonnal tévtanítónak kiáltották ki, és hazaküldték. Az indoklás arról szólt, hogy "XY (a pásztor) a mi apostolunk és prófétánk!" és hogy a házicsoportvezetők lojalitása megingathatatlan. De a történet itt nem ér véget, ugyanis ugyanez az ember, akit kizártak, nem sokkal később saját gyülekezetet alapított, és akiket először lelkesen fogadott, azokat, ha valamivel nem értettek egyet a látásában és a szolgálatában, azokat szépen sorban egyszerűen kizárta az újonnan alapított gyülekezetéből. Ehhez hasonló gyümölcsök várhatók a beteges gyülekezeti életben szocializálódott embereknél, ha korábban nem volt lehetőségük szeretetteljes légkörben megismerni és megélni a testvéri közösséget.

Az első gyülekezetben tapasztaltak után jóval később, egy imacsoportból alakult egy önálló háziközösség, és itt volt lehetőségünk kialakítani azt a légkört, ahol mindenki fejlődhetett az ajándékok használata terén, sőt a szolgálatában. Sokkal jobban ismertük egymás problémáit, és itt már sokkal jelentősebb volt az egymásért való imádkozás, és egymás terhének a hordozása gyakorlati szinten is, szeretetben. Itt sem újonnan megtérő keresztények voltak, és egy idő után azt az útmutatást adta az Úr, hogy engedjem el őket, hogy önállóan éljék tovább a közösségi életet. Erről egy alkalommal nagyon meggyőzött bennünket a Szent Szellem. Ők is készen álltak erre, és nekem is akkor már elkezdett formálódni a gyülekezetek közötti, szélesebb körű küldetésem. Nagyon szerettem ezt a csoportot, most is szeretem őket.

Az utóbbi időkben az Úr olyan utakon vezetett, hogy egy-egy vendégszolgálat, baráti meghívás által lehetőségem volt betekinteni más házigyülekezetek életébe is, és beszélgettem velük a tapasztalataikról. Az, hogy az Úr használja őket abban is látszik, hogy új érdeklődők látogatnak el hozzájuk, olyanok, akik szokványos gyülekezetbe nemigen mennének el. Én pedig most két család baráti összejövetelein élem meg a közösségi életet - ami a mi családunk és egy másik. A közvetlen légkör igazi lehetőséget nyújt a közösségi élmény megélésére. Emellett sokszor van, hogy a találkozónktól független, hosszúra nyúlt egyéni beszélgetéseink jelentik a legtöbb áldást. De ez így természetes.

- - -
- - -
Néhány kérdés, ami talán benned is felvetődött már, vagy a fentieket olvasva felvetődhetett:

  • Miben jelentek alternatívát a házigyülekezetek, a megszokott "rendes" gyülekezetekhez képest? Hogyan működnek?
  • Hogyan lenne lehetséges a mostani, szokványos formában működő gyülekezetekben ugyanilyen légkört kialakítani? Lehetséges egyáltalán?
  • Csak a házi összejöveteleknek van jelentősége, vagy van más is, ami fontos lehet a hívők közössége számára?
  • A házigyülekezetek életében van valamilyen szerepe a szolgálati ajándékoknak?
  • Milyen bibliai minta az alapja a házi gyülekezeteknek?
  • Mit lehet tenni annak érdekében, hogy tényleg Jézus legyen a középpontban?


Ezekről és hasonló kérdésekről szeretnék személyesen beszélni, és lehetőség szerint a ti gondolataitokat is megismerni, a következő hónapok során, olyan nyitott alkalmak keretén belül, ahová szeretettel várlak, bármilyen háttered van a gyülekezeti életben. Ezekről a nyitott alkalmakról hamarosan konkrét részleteket is fogok írni.

Ha kérdésetek van, vagy a gondolatotokat, véleményeteket szeretnétek megosztani velem, írjatok nekem az oldalsó "Üzenet küldése" modul segítségével.

Isten áldjon benneteket!

Gyuri

"A reménység Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hívésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Szellem ereje által."